“Ne akarj kistesót, a legrosszabb dolog a világon” – kezdett bele 5 év körüli kislány a barátnőjéhez intézett mondandójába a játszón. Majd folytatta – állandóan sír, mindig ő az első, minden játékot oda kell adni, ami a tiéd. Nincs olyan, hogy enyém már. Az anyukám sem az enyém már, hanem a miénk. Valamit akar, biztosan megkapja, mert ő a kicsi, érted?
A barátnője nem értette. A barátnő anyukája felügyelt rájuk, de távolabb beszélgetett. Megszakadt a szívem, ahogy hallgattam. Közelebb ültem picit, a fiam előttem homokozott.
– Hallottam, amit meséltél. Ez nagyon nehéz lehet neked. Nem igazságos.
– Én is mindig ezt mondom… Válaszolta.
Igazad van, nem igazságos. A te játékaid, a tieid, és a dolgaid ugyanolyan fontosak, mint a tesójé. De anyukád hidd el, hogy ugyanúgy szeret Titeket, és mindent megtesz, hogy mindkettőtöknek figyelni tudjon, de egy picikre mindig kicsit jobban kell figyelni, mert csomó mindent nem tud, amit Te már igen.
– Tudom, de nem igazságos. Most is a tesóval van Anyu, pedig megígértem, hogy csendben maradok, amíg eteti. (Anyuka nyilván szerette volna, ha mozog, levegőn van, társaságban van, míg ő a picit intézi. A gyerek nem így értelmezte)
Na, szia. Viharzott el.
A nagytesóknak egyik napról a másikra kell felnőniük, mikor megszületik kistesójuk. Egyik nap még “egyszerű kisgyermek”, akire szülei sokat figyelnek, ha hívja őket, általában mennek, és akinek saját szobáj, saját játékai vannak. Aztán jön a “Te vagy a nagyobb, legyél türelemmel, a kistesód a kicsi, légy okosabb, mint a kicsi, engedj az elképzeléseidből a kicsi javára.” Meglepődünk, hogy sokszor negatív érzelmeket táplálnak a kistesók iránt?
Egy 2-3 éves, de nagyobb gyereknek sem kell “csak” azért okosabbnak, “nagyobbnak” lennie, mert a pici megszületett. Az ő igényei lehetnek ugyanolyan fontosak, mint a kistesójáé. Miért adná oda a kedvenc rongyiját a picinek nyalogatni, ha az az övé? Vagy a kedvenc kisautóját, hogy a pici azt is megvizsgálhassa a szájával. Persze, ha odaadja, rendben van, de ne azért adja oda, mert “milyen irigy tesó vagy, ha nem adod oda” . Vagy, mert ha odaadja, “okosabb”. Elvárások, és ítéletek. Kemény terhek a gyerekeknek. A 4-5 évesnek is.
2-3 több gyerekkel nehezebb, mint 1-gyel. És elfáradhatunk. Nem kell tökéletesen csinálni. De egy-egy ilyen mondatot vissza lehet nyelni. El lehet a nagynak mondani, hogy értjük a problémáját, igaza van, igazságtalan. Kérdezzük meg a játékokról és ha nem a válasz, fogadjuk el.
Higgyétek el, könnyebben odaadja később, ha látja, hogy a válasza, döntése SZÁMÍT A SZÜLŐNEK. A kicsinek is ugyanúgy el lehet magyarázni, hogy az a nagytesójé, keresünk inkább KÖZÖSEN MÁSIKAT. Ahogy az anya és a kistesót ketten másikat kezdenek keresni, valahogy már annyira nem érdekes a nagynak az eredeti játék. Ő is közösen akar keresni. Meg lehet kérni a nagyot, hogy válasszon ő a picinek játékot. Osztozkodást tanítani nem egyszerű, de a kemény munka kifizetődik. A lényeg, hogy el legyen magyarázva mindkettő/3-4 gyereknek, legyen minden oldal meghallgatva, megérte. És ne azért kaphassa meg a kisebb a bármit, mert ő a kisebb, neki jobban jár. Frászt jár jobban. Anyát is kaphat a nagy is. Szoptatás közben magunk mellé hivhatjuk, megolelhetjuk öt is, meselhetunk mesekonybol közben. Fürdethetünk együtt is. Le lehet tenni a picit is a szőnyegre, addig figyelni, mit mutat a nagy.
Napközben párszor összeölelkezni, elmondani, hogy mennyire szeretjük őt is, és hogy értjük a fájdalmait. Ezek mind segítenek. Ha megértjük, az ő szemüveget is. Nem undok, meg irigy, meg gonosz, meg buta. Csak nem értjük. Jelezni szeretné az igényeit. Nem kell tökéletesen mindent kielégíteni, de elmagyarazni, megérteni őt igen. Igen, napjában többször is, ha kell. Igazuk van a legtöbb esetben. Mindkét testvér igényei fontosak. Ha lehet a nagynak heti szinten 1-2-3 csak kettesben anyával töltött ideje is (elmenve otthonról, vagy a tesót viszi el valaki otthonról), látványosan nyugodtabbakká válhatnak. 🙂
Előző bejegyzés 
Szólj hozzá