Sokat dolgoztam kisgyerekekkel és volt egy visszatérő jelenség a szülőtől való elválás alkalmával.
A kisgyerek már beszokott az oviba, bölcsibe vagy már megszokta az új babysittert, mégis előfordul, hogy a szülőtől való elvárás során elsírja magát. Ilyenkor a szülők nagyon kétségbe tudnak esni, hogy jajj „mi történt a gyerekkel? miért sírja el magát? érte valami rossz élmény?”. A szülő távozik és kb 2 percen belül a gyerek abbahagyja a sírást- mint amit elvágtak.

Az egyetemen az „evolúció története” órán ezt a jelenséget a tanár így nevezet: „ evolúciósan belénk programozott sírás”. Ugyanis réges- régen amikor a törzsek vándoroltak, vagy még nem tudták akkora biztonságban tartani a gyermeket (talaj- csúszó-mászok stb…) vagy idegennel találta szemben magát a gyermek vagy véletlenül egyedül maradt a gyerek, aki történetes még nem tudott beszélni, járni (nem tudta magát megvédeni), hangos sírással tudta felhívni magára a figyelmet és így tudott segítséget kérni a szüleitől (egy laikusnak minden sírás ugyanolyan, de a szülő pontosan tudja, hogy az én gyerek sír valahol- ez az ő hangja, sírása és bajban van). Mondhatjuk, hogy ösztönből így kért magának segítséget a kétségbe esett gyermek. Ez ugyanaz a sírás, mint amikor egy pillanatra nem látja a szüleit a gyrek játszón- akkor nagyon jól jön ez a sírás és segítségkérés.

A nyugati kultúránkban erre a sírásra egy átadás-átvételkor (bölcsi, ovi, sitter) természetesen semmi szükség, mert a szülő biztonságba tudja a gyermeket a másik nénivel/bácsival. De az ösztön néha vagy gyakran még előtör a gyermekből és ezzel semmi gond nincs. Nem mindig tud hirtelen különbséget tenni a gyermek a helyzetek között (elveszett a játszón vagy megy a bölcsis csoportba). Az ő felfogásában a kettő ugyanaz- nincsenek ott a szülei, akik mindentől megvédik. Felnőttként azért pontosan tudjuk, hogy a két helyzet ég és föld. A gyerek ezt idővel megtanulja kontrollálni és megtanul különbséget tenni a helyzet között. Főleg kicsiknél fordul elő, de azért már láttam nagyobb korú gyereket is „evolúciósan sírni”.

Mi a közös?

Én tanácsolom, hogy mindkét esetben vigasztaljuk meg a gyereket (szülő, nevelő- helyzetfüggő). Biztosítsuk arról, hogy jó helyen van és biztonságban. Mindkét esetben számít a gyermek a szülőre- nevelőre. Szeressük és biztosítsunk megnyugtató légkört a gyermeknek 😊

Persze rengeteg dologban különbözhet még a sírások, de talán ezek a „legfontosabb” különbségek.
A ti gyereketek is sírt már „evolúciósan”?

Előző bejegyzés Nyári ruhás-szett ajánló 3 év alatti gyerekeknek

Következő bejegyzés Megfelelő segítség megválasztása